2014. nov 13.

Milyen az, ha egy pánikbeteg terhes?

írta: Ne pánikolj, sportolj
Milyen az, ha egy pánikbeteg terhes?

Mindig szerettem volna gyermeket, de az pillanat sosem jött el, amikor jó szívvel kimondtam volna: most teszek is érte. Vágytam az anyaságra, de nem éreztem magam késznek rá. Halogattam. Majd egyszer. Ha okosabb leszek, ha erősebb leszek. Ha a kapcsolatom a párommal jobban megerősödik...

Azokban az időkben is halálra dolgoztam magam, hiába, nekem valamiért az ilyen helyzetekhez van érzékem. Fotós vállalkozás, újságírás, könyvírás, minden fontosabb volt, mint a családalapítás. Nagy terhek nehezedtek rám anyagilag, nem a karriervágy, sokkal inkább a túlélés hajtott.

Ebben a helyzetben lettem terhes, úgy, hogy egy kósza alkalom, kósza ezredmásodperce alatt dőlt el Lulu sorsa. Ő akkor lett, amikor senki sem akarta, amikor a legkevésbé volt szükség arra, hogy megszülessen, amikor a párkapcsolatom már egy nagyon nehéz pontra jutott, amikor úgy tudtam, hogy nem is lehet gyerekem a gyenge peteérésem miatt.

És akkor megfogant. Istenhitem nagyon kiegyensúlyozatlan, hol úgy érzem, a teremtő az egyetlen bizonyosság az életben, máskor úgy hiszem, ez az egész “istenizé” csak a kétségbeesett emberek kapálózása az elmúlás abszurditása ellen.

lulukaval.jpg

 

Lulu a bizonyítéka annak, hogy van Isten. Minden a kislányom ellen szólt, pánikbetegen, agyonhajszolva, rossz egészségi állapotban választott engem, a terhességem során kétszer majdnem elveszítettem, az egyik alkalommal mindössze két milliméter tartotta őt a méh falán. Egy hétig feküdtem mozdulatlanul a kórházban, a pánikbetegség eszembe sem jutott, csak egy valamire figyeltem: hogy megmentsem.

Amikor a betegtársak azzal vigasztaltak, hogy ha ez a baba elmegy, majd lesz másik, határozottan azt feleltem: nekem egyetlen egy gyerekre van szükségem ebben az életben, arra, amelyik a szívem alatt cseperedik, amelyiket az én vérem táplálja, amelyikkel ilyen rövid idő alatt is így összeszoktunk, aki a nehéz körülmények ellenére nálam állapodott meg.

Végül nyugodt terhesség után – egyetlen egy pánikrosszullétem volt, amikor a védőnő valami butasággal rám ijesztett –, nyolc hónapra született meg, 3800 grammal és 58 centivel. A szülésem csodálatos volt, négy osztályos orvos tolta ki belőlem az én kis bálnámat, aki a szülészeti osztály legnagyobb méretű gyermekeként egyből az inkubátorba került, még úgy is, hogy alig fért bele :-)

Pánikbetegség és terhesség? Megfér egymás mellett, sőt, rám kifejezetten jó hatással volt. Mindent alárendeltem a gyereknek, hiába éltem bizonytalan anyagi körülmények között, hiába aggódtam a jövő miatt, a figyelmem annyira csak rá összpontosult, hogy a szorongásom elmúlt. Neki akartam adni mindenemet: sokat ettem, mindent, amit ő megkívánt – sokat is híztam, de nem érdekelt –, rengeteget olvastam, zenét hallgattam, nyugalmat teremtettem magam körül. Csodálatos feladat volt, imádtam minden percét.

És meglett a jutalmam: egy gyönyörű, bölcs, okos és rendkívül jó szívű, jó humorú, intelligens kislányom van, nem kérdés, hogy ő életem fő műve. Akinek az állapota engedi, mindenképpen bátorítom, hogy vágjon bele. A pánikbetegség nem lehet akadálya annak, hogy életünk legnagyobb csodáját átéljük. Csupán egy megoldandó feladat a betegséget kezelni közben, nem több. Visszatartó erő sose legyen!

Szólj hozzá

gyerek terhesség szülés védőnő vetélés pánikrosszullét