2014. nov 13.

Rólam

írta: Ne pánikolj, sportolj
Rólam

ritablog.jpg

1973-ban születtem. 1994-től a Nemzeti Sportnál dolgoztam sportújságíróként. 1996-ban lettem pánikbeteg. 2000-től egy belvárosi fotóstúdiót működtettem kollégámmal együtt. 2001-ben ismét napilapnál dolgoztam, 2002-ben házasodtam meg és ebben az évben született meg a gyermekem. 2003-tól dolgozom jelenlegi munkahelyemen, egy bulvárlapnál, 2004-ben diplomáztam. 2006-tól sportolok rendszeresen. A sportújságírás mellett foglalkozom könyvírással, sajtófőnöki munkával, honlapszerkesztéssel, fotózással. 2014-ben elváltam, ebben az évben indítottam el Facebook-oldalamat és blogomat "Ne pánikolj, sportolj" címmel, tavaly elkészült a honlapom is: nepanikoljsportolj.hu. 2015 óta edzőként is dolgozom, 2018-ban coach képesítést szereztem. Motivációs előadásokat tartok, személyi edzések keretében igyekszem segíteni azoknak, akiknek szükségük van rá, újságíróként a Bors Napos Oldal rovatát vezetem és állandó szerzője vagyok a WMN Magazinnak, valamint az I love Balaton kiadványainak. 

Szólj hozzá