Kolo június 4-én lett volna 44 éves. Amióta meghalt, keresem a választ, hogy miért... Furcsa szerelem volt a miénk, még szinte gyerekek voltunk, amikor megismerkedtünk, ő 23, én 22 éves. Barátok maradtunk, miután különváltak útjaink. Amikor a pánikkal kórházba kerültem, bejött hozzám, a családomon kívül csak két embert viseltem el azokban az időkben, ő volt az egyik. Pár hónappal azután, hogy kijöttem a kórházból, újra egy pár lettünk, noha nála nagyobb hipochondert nem ismertem, nagyszerűen tolerálta a betegségemet. Emlékszem, a kezdeti időkben, még abszolút rutintalan pánikbetegként egyszer rosszul lettem a kocsiban, de otthon felejtettem a gyógyszeremet. Hogy mentse a helyzetet, százzal repesztett az Árpád-hídon, hogy mielőbb ...

De előbb rólunk, akik maradunk. Először minden józan gondolkodású ember megvizsgálja a maga szerepét: hibáztam-e valamit, s ha igen, mit? Mit csinálhattam volna másképp? Túl szigorú voltam, túl engedékeny, túl kövezelőző vagy egyszerűen csak túl sok? A túl nagy rugalmasságommal azt sugalltam, hogy velem mindent meg lehet csinálni?
Amikor az ember ezen a gondolatsoron végiglépeget, és úgy találja, hogy végzeteset nem hibázott, akkor jön a másik fél elemzése.
A menekülőké. Akik látszólag előlem menekülnek, de vélhetően inkább maguk elől. Mindenkinek megvan a maga terhe, amit cipel az életben. Legtöbbször felelősek vagyunk e gondok kialakulásáért, de ha nem, akkor is képesek vagyunk fejlődni a terhek cipelésében. A saját ...

Abszolút nem vagyok anyatípus. Háztartási antitalentumomat csak felerősítette, hogy végigsportoltam a gyerekkoromat, ha volt egy kis szabadidőm, szüleim nem háborgattak az otthoni teendőkkel. Az agyam tipikus férfiagy, ami érdekel, abba 1000 százalékig belevetem magam, ami nem érdekel, arról azt sem tudom, hogy létezik. Lelkem öreg, miközben idealizmusom és maximalizmusom töretlen, valljuk be, egy normális anya ennél sokkal rugalmasabb, önfeláldozóbb, gyakorlatiasabb...
Mindezek tudatában nem meglepő, hogy általános rettegés lett úrrá a családomon 2001 őszén, amikor kiderült, hogy babát várok. Maga a tény egyenértékű volt a csodával, hiszen úgy volt, hogy nem lehet gyerekem. Teljesen össze voltunk zavarodva, az ijedtség, az öröm, a ...

Pár napja mondott valamit anyu, és azóta is ez jár a fejemben:
“Apáddal azt beszéltük, hogy milyen jól megvagy a rovatvezetés nélkül. Kicsit féltettünk, de most már látjuk, hogy milyen jó döntés volt lemondani a posztodról.”

Ha valaki, hát a szüleim tudják, hogy mennyi minden mozgatott, amikor 21 év napilapozás után tavaly úgy döntöttem, hogy az edzősködés mellett csak az írást tartom meg – a főnökeim nagylelkű jóváhagyása mellett –, és a napilapos kötöttségektől megszabadulo k. Elbúcsúztam a rengeteg ügyelettől, a fojtogató adminisztrációtól.
Amikor 22 éve elkezdtem az újságírást, szétvetett az ambíció, kishitű kamasz voltam, a családi hátterem is egészen más volt, mint a többieké az elitiskolákban, ahova ...

Ma vagyok 43 éves. Egy nőnél már veszélyes zóna: ráncok és narancsbőr itt-ott, lopakodik a klimax, órási kihívás pályára állítani a gyereket, ezer fronton kell helytállni, ráadásul ha kimondod, mennyi vagy, átkerülsz a “versenyen kívüli” kategóriába.
És mégis... én szeretem.
Mert már rájöttem, hogy ugyan sokan azt hiszik, ez itt mégsem egy verseny. Mert van rálátásom az élet dolgaira. Mert van leh etőségem dönteni, okosan mérlegelni. Még képes vagyok hinni, de már csak az arra érdemes dolgokban. És legfőképp azért, mert különbséget tudok tenni az elérhetetlen ábrándok és a nehéz feladatok között. A legtöbb ember itt bukik el: hajszol egy álmot, miközben az élet elsuhan mellette, ráadásul örökké elégedetlen. ...

Újabb vallomással tartozom... Előre látom édesanyám arcát, aki megint azt mondja: Kislányom, kitárulkozol. Biztosan jól döntesz? 

Nem, anyukám. Nem biztos, hogy jól döntök. De ha már úgy határoztam tavaly nyár végén, amikor elindítottam ezt az oldalt, hogy őszintén beszélek a pánikbetegségről, ha azt a döntést hoztam, hogy a sport csodálatos gyógyító ereje mellett fogok kampányolni, akkor hiszem, hogy a hitelességemet úgy tudom megőrizni, ha semmilyen jelentős információt nem hallgatok el.

Az örökké mosolygós, problémamentes, áramvonalas, sikerorientált sportgurukkal az a gond, hogy az ember túlságosan távolinak, megközelíthetetlennek érzi őket. Azt sugározzák, hogy az ő szintjüket mi, közönséges halandók sosem ...

A minap az edzőteremben eszembe jutott egy 8-10 évvel ezelőtti pillanat.

Akkoriban kezdtem konditerembe járni, azzal a szándékkal, hogy a lelkemet meggyógyítsam. Esztétikai céljaim nem voltak, mégis megakadt a szemem egy nőn. Néhányszor láttam korábban a teremben, de ez alkalommal az öltözőben lettem figyelmes rá. Nagyon csinos volt, formás, izmos, semmi implantátum, csak az, amit a természettől kapott és amiért megdolgozott. Döbbenetesen nehéz feladatokkal tartotta karban a testét, úgy 35 éves lehetett.

Azóta nem láttam, gondolom, átszokott egy másik terembe.

És hogy miért éppen most jutott eszembe?

A napokban azt a hasizom-gyakorlatot csináltam, amit tőle láttam. Mostanában kaptam rá erre a feladatra. Ahogy leugrottam az ...

Ez az oldal azért született, hogy megosszam tapasztalataimat a pánikbetegséggel kapcsolatban, jó tanáccsal lássam el azokat, akik a gyógyulás elején járnak...

Az én harcom szimbolikus, nem fontosabb a többiek harcánál. Soha sem szeretném előtérbe tolni a velem történteket, de mivel én a magam versenyét futom, erről a küzdelemről tudok hitelesen beszámolni, ennek a küzdelemnek a tanulságait tudom megosztani azokkal, akiknek szükségük van arra, hogy másba kapaszkodjanak.

Most én is nehéz időszakot élek át, egyik-másik posztomból talán ki is derülhetett, hogy küzdök...

Gyakori kérdés bennem, hogy mennyire tartozik a nyilvánosságra, ami velem történik. Vallomásaim létjogosultságát, azt hiszem, az adja, hogy a rosszat is megosztom ...

Mindig mondom, hogy ne pánikoljatok. Képzeljétek, a napokban kaptam egy SMS-t az egyik leghírhedtebb behajtócégtől:

“Tisztelt Ügyfelünk! Tartozásának rendezése ügyében kérem haladéktalanul vegye fel velünk a kapcsolatot!” Tárcsáztam a számot, még a nagynéném mellbőségére is kíváncsiak voltak.... Mondtam, hogy a hülyék a másik oldalon vannak – ennyire persze nem voltam udvarias –, az, hogy a mobiltelefonszámomat tudják, több, mint elég.

Másnap újra jön egy SMS, ekkor már nem voltam tisztelt ügyfél, valahogy elfelejtették a megszólítást:

“Amennyiben 3 napon belül nem rendezi tartozását, megtesszük a szükséges jogi lépéseket.” Újabb telefon, a hölgy előző nap óta nem lett okosabb, inkább küldtem egy emailt ...

A tegnap esti edzést követő FB-posztom kapcsán felvetődött a kérdés: nincs-e lelkiismeretfurdalásom, amiért nem a kislányommal vagyok. Azt válaszoltam, hogy sok időt töltök vele, csak ugye azt nem rakom ki az oldalra. Aztán tovább tanakodtam a kérdésen, és rengeteg gondolat megfogalmazódott bennem.

1. Sok szülő rengeteg időt tölt a gyerekével, de nem minőségi időt. A ma átlagembere napi 5 órát néz tévét, legtöbbször minősíthetetlen műsorokat. Lulu nem néz valóságshow-t és tehetségkutatót, egy Barátok közt-epizódot sem látott még soha. Nem ülünk fel a trendekre, sem én, sem ő: önállóan gondolkodó, határozott értékrenddel bíró emberek vagyunk.

2. Aki nem rabja a tévének, annak több ideje jut minőségi ...