A minap olvastam ki Szofja Kovalevszakaja életrajzi regényét. Az orosz asszony (1850-1891) volt az első női matematika-professzor. Talán kicsit furcsa, hogy egy “pánikbeteges, sportos” blog egyik bejegyzése ilyen témával foglalkozik, de Szofja életregénye tanulságos lehet mindenki számára, aki változtatni akar a sorsán. A tehetséges lány, akinek rendkívüli képességeire nagybátyja és öccsének nevelője lett figyelmes, nem tanulhatott hazájában, a nők ugyanis ki voltak zárva az oktatásból.

Névházasságot kötött, hogy elhagyhassa Oroszországot, Heidelbergben szerzett diplomát matematikából, majd Göttingenben doktorált. Gyerekkorában megtanult németül, angolul és franciául, amikor a stockholmi egyetemen lett tanár, a svéd nyelvet is gyorsan elsajátította. Magánélete nem alakult szerencsésen, a névházasságában ugyan később felbukkantak az érzelmek és lánya is született, férje öngyilkossága megnehezítette sorsát. Az íróként is káprázatos tehetségű, rendkívül bölcs és kitartó Szofját 40 évesen megtalálta a szerelem elhunyt férje egy távoli rokona személyében, de 41 évesen egy ki nem kezelt tüdőgyulladás elragadta, nem adatott meg neki, hogy felnevelje imádott kislányát, Fufát és beteljesítse sorsát: végre boldog legyen.

Mégis azt mondom: Szofja Kovalevszakaja példája bizonyítja, hogy ha az ember el akar valamit érni – akár egy kis orosz faluból indulva is, a családi botrányt vállalva –, képes rá, ha tehetséges, de legfőképp szorgalmas és hisz magában.