Betöltöttem a 42-t aminek egyrészt semmi jelentősége. Csak szám, tény, adat. Sokkal fontosabb, hogy milyen állapotban ér az az adott szülinap. Jól érzem-e magam a bőrömben, hol tart az életem, elégedett vagyok-e, vagy folyton frusztrált, tudok-e együtt lélegezni a környezetemmel, odafigyelnek-e rám a szeretteim.

Felemás ünnepet zártam: a szeretteim, barátaim, családom minden eddiginél figyelmesebb volt, ami nyilvánvalóan a visszatükröződése annak, hogy én is sokat törődöm velük, odafigyelek rájuk, meghallgatom őket, átérzem a gondjaikat és legjobb tudásom szerint segítek. Ezen a szülinapon most én nem voltam az igazi.

Folyton arról papolok, hogy az egyensúlyra kell törekedni. Mindenkinek, pláne egy pánikbetegséggel élőnek. ...

Korábban már írtam arról, hogy pánikbetegen érdemes-e belevágni a gyerekvállalásban (igen). Környezetem tudja rólam, hogy ugyan elkötelezett sportoló és igyekvő munkaerő vagyok, elsődleges szerepem az anyai feladat . Éppen ezért ha anyasággal kapcsolatos témában kell jegyzetet írni munkahelyem, a Borsban, hozzám fordulnak a szerkesztők. Most ezt írtam: 

"Most azokról az anyákról nem beszélek, akik terhességük idején gyilkolják magukat ilyen-olyan módon, és azokról sem, akiknek megszült gyermekük nem több egy közönyös vagy gyűlölt húsdarabnál, és a pöcében végzi az ártatlan csöppség.

Azért nem beszélek róluk, mert ők nem anyák... Most azokról beszélek, akik minden áldozatot meghoznak életük értelméért. Akik abban a ...

Úgy elrepült a kéthetes szünet, mintha meg sem történt volna, sokan már az első igazi munkanap reggelén agyvérzésközeli állapotba kerültek, a mobilt otthon felejtették, akárcsak a gyerek az uzsonnát... Naná, hiszen nehéz visszaszokni, az ember lelassult a hosszú ünnepi tunyulás során, és akkor erre még rájött a reggeli dugó, szemmel láthatóan az utakon a szokottnál is több autó nyüzsgött hétfőn.

A szünetben a mi életünk csak annyiban változott, hogy én kevesebbet dolgoztam - néhány napot azért nem úsztam meg -, viszont többet tanultam, szerencsére több időt tölthettem el a kislányommal és gyakrabban is edzettem, futottam.

Az ember számára kihívás a visszaszokás, főleg annak, aki pánikbeteg, vagy legalábbis rosszul kezeli a ...

December 23-a van, este nyolc óra elmúlt.

Kilenc után végzek a munkával.

Nem tagadom, hogy fáradt vagyok, mert sokat dolgoztam.

Olykor elgondolkozom azon, hogy mennyire szabálytalan az életem. Egyedülálló anyaként ilyen idióta időpontokban tudok ügyelni.

Január elsején is fogok, ez már amolyan hagyomány nálam...

Holnap szenteste, a napot edzéssel fogom kezdeni. A főzés nem hoz lázba, minden különösebb aggodalom nélkül ugyanazt fogom enni, mint amit máskor. Fát állítani gyerekkorom óta utálok, nem szeretek pusztítással ünnepelni egy születést. Persze a kislányom miatt őrzöm a hagyományokat, lesz fa – gyökeres – és lesz mit enni.

A vásárlásból nem csináltam nagy ügyet, a fenyőölésnél és a féktelen ...

Szabadkozással kezdem. Egy edzőt sem akarok megbántani és egy edzésmódszert sem akarok kárhoztatni. Ám az utóbbi napokban, a netet böngészve feltűnt, hogy lassan annyi fajta testsúlycsökkentő és egészségmegőrző program van, hogy már az sem tud kiigazodni rajtuk, aki egyébként jártas a mozgás világában. Egész kis szubkultúra alakult ki a naprakész edzők körében, szinte külön nyelvet használnak, bármilyen új módira lecsapnak, kizárólagosságot szereznek, nemigen engednek maguk közé senkit. Izmosak, jóképűek, a hölgyek nem mulasztják el szilikonnal szépíteni a valóságot, trendik, örökké mosolyognak és hónapról hónapra más módszert tolnak az orrunk alá.

Persze sok megszállott, jó szándékú szakember is dolgozik a magának ...

Egy csodálatos lányt szeretnék bemutatni nektek. Menich Ági az egyik legnagyobb harcos, akivel valaha találkoztam, de nem olyan harcos ám ő, aki csak magával törődik.

Van egy futócsapat, Marik Balázs egykori atléta köré szerveződött, Négyszögletű Kerekerdő a társaság beceneve – a valóságban B784 Team –, és méltán a becenév: az övéké tényleg egy mesevilág. És ebben a varázsoázisban Ági a szív, az éltető erő, a lélek.

Volt idő, amikor Ági nem ragaszkodott az élethez, kevés kapaszkodót talált, csak teltek a hétköznapok, igazi kötelékek nélkül, azt sem bánta volna, ha vége szakad az egésznek...

De Ági rátalált a mozgásra és Balázsra, azóta lefogyott több mint 40 kilót, kitartóan spinningel és hatalmas ...

Sokan keresnek meg, főleg amióta a pánikbetegséggel kapcsolatos Facebook-oldalamat csinálom, azzal, hogy mit kezdjenek a betegségükkel. De nem csak praktikus tanácsokat kérnek – mit csináljanak, ha jön a rosszullét, vagy hogyan előzhetik meg, esetleg hogyan kezdjenek el sportolni –, hanem arra is kíváncsiak, hogy miként kommunikálom a betegséget, mit szól hozzá a környezetem, volt-e ebből gondom a munkahelyemen, mennyit tud róla kislányom.

Nézzük sorban!

Munkahely: Az első munkahelyemen több hetet hiányoztam, amikor kórházba kerültem, a szüleim nem árulták el a főnökeimnek, hogy hol vagyok, csak annyit mondtak, hogy gyógykezelésen. Utólag azt hallottam, hogy egyesek azt híresztetlték: terhes vagyok... Miközben még érintetlen voltam ...

Mindig szerettem volna gyermeket, de az pillanat sosem jött el, amikor jó szívvel kimondtam volna: most teszek is érte. Vágytam az anyaságra, de nem éreztem magam késznek rá. Halogattam. Majd egyszer. Ha okosabb leszek, ha erősebb leszek. Ha a kapcsolatom a párommal jobban megerősödik...

Azokban az időkben is halálra dolgoztam magam , hiába, nekem valamiért az ilyen helyzetekhez van érzékem. Fotós vállalkozás, újságírás, könyvírás, minden fontosabb volt, mint a családalapítás. Nagy terhek nehezedtek rám anyagilag, nem a karriervágy, sokkal inkább a túlélés hajtott.

Ebben a helyzetben lettem terhes, úgy, hogy egy kósza alkalom, kósza ezredmásodperce alatt dőlt el Lulu sorsa. Ő akkor lett, amikor senki sem akarta, amikor a legkevésbé volt ...

A ma embere leginkább kétféle. Vagy olyan, aki mindig kifogást keres, vagy olyan, aki totálisan fanatikus, már-már őrült. Próbálok középen maradni, az elvakult elszántságnak sokszor rossz a vége. Ám a kifogást keresőknek azért tanulságosak a mindennapjaim. A konditeremben a legtöbbet azt hiszik, hogy gondtalan, kényelmes nő vagyok, akinek más dolga sincs, mint hogy az edzőteremben ügyködjön.

Hát íme a mai napom, amely egyébként még messze a könnyebbek közé tartozik:

Kelés: 6.00

Gyümölcscentrifugálás: 6.10

Indulás otthonról: 7.00

Gyerekkel megérkezés az iskolába, munkahelyre: 7.40

Munka: 8.00

Pluszmunka 1: napközben többször

Pluszmunka 2: napközben többször

Ebéd: 12.00

Gyereket táncra vinni: 16.45

...

Semmiképpen sem szeretném, ha túlsúlyban lennének a rossz dolgok a blogomon, de ezekről is kell beszélni, hogy kellőképpen tudjuk értékelni a jót. Az első rosszullétemről szeretnék beszélni röviden, azért, mert tanulságos.

1996 márciusát írtuk, egyedül éltem, szomszédomban a nagymamámmal. Rengeteget dolgoztam, nem aludtam eleget és alig ettem, éjjelig húztam bent az igát, amikor hazaértem, a stressz még dolgozott bennen. Rendszeresen ébren voltam hajnalig, reggel alig tudtam kimászni az ágyból. A szülőktől elszakadóban voltam már, a nagymamám megtette, ami tőle telhető, de a sok munka miatt a barátok is elszállingóztak az életemből, párkapcsolatra gondolni sem mertem...

Rendszertelenség, stressz és született érzékenység: a ...